Kobold-lány... -=THE END=-

Próbálok írni. Pozitívan. De az események viharos kavalkádjában elég nehezen boldogulok.
Sajnos elérkezett az a pillanat, hogy vissza kell emlékeznem az elmúlt, közel egy évre.
Volt MINDEN... Megismerkedés, összehangolódás, érzelmi viharok, nevetés, sírás, csöppnyi odafigyelés, egyszerre lélegzés, kitartás, ostobaság, elbúcsúzás. Röviden. Természetesen ettől azért ez sokkal több volt. Már-már élettársi iszony volt a maga kicsinyes nemében. Kobolddal napi 6-8 órát voltunk egy kellemes légtérbe zárva, de ha dolgoztunk, akkor azt igazán összhangban, közel 30 cm-es távolságban. Tudniillik, hogy közvetlen mellettem nyomta az ipart, igazán keményen, odaadóan.
Rengeteget tanultam ebben az időszakban. Sokszor a saját bőrömön, de legfőképp Koboldén.
Pl:
- ha valaki kisebb nálad, attól még mondhat újat
- kicsi a bors, de tényleg
- azért, mert valaki szép+rosszindulatú, lehetnek értékei
- az utolsó csöves is lehet tanítómestered...

Amikor pénteken összepakolt, hogy akkor ő most megy, na az igazán fájt. Szomorúságot éreztem. Olyan szőrös-szívbemarót. Valójában puszta önzés volt ez, hiszen annak fáj, akit otthagynak, és nem annak aki elmegy. Mit tehettem volna??? Segítettem pakolni. Jópofát vágtam hozzá, még közömbösen kedves is voltam. Igazából egy kiadós, véresre pofozást érdemelt volna, de tudtam nagyon jól, hogy az egyáltalán nem segít semmit. És hogy miért, az nem tartozik a publikumra. Legyen elég csak annyi, hogy mindenkinek el kell követnie egy méretes, kegyetlen pofára esést(magasról betonra)ahhoz, hogy megtanulja, mit nem csinálunk többet az életben soha-soha-soha....
Jelen pillanatban, ha bemegyek a fodrászatba üresen tátong a sok kedves emlék asztala, szekrénye. Megannyi tanítással teli nap, és most por, haj, megszáradt lakkpermet lepi mind.
Nekem megadatott, hogy volt egy MUNKATÁRSAM... Lelépett...
De azért KÖSZÖNÖK MINDENT!!!
Ha hihetek a pszichológia könyveknek, akkor innentől kezdve csak hozzá mérek mindenkit... Persze minden erőmmel azon leszek, hogy befogadjam a változást, a mást, a különbözőt...
Dö só mászt gó ón!!! Ha kerül mellém valaki, tüzetesen bemutatom nektek, ígérem...
Addig is legyetek jó rosszak, használjatok balzsamot, és soha ne fésüljétek a zselés hajatokat.
;->>>

Töknemidetartozik...V

Bármi

Mint ahogyan a lap alján mellékelt ábra is mutatja, meglehetősen régen adtam hírt magamról.
Oka sajnos nem a kimerítő, megterhelő munka volt, hanem írói válság. Tudom-tudom, nem is vagyok író, hanem Hairologistical szakember. De tényleg. Úgy látszik a "válság" ide is kihatott.
Visszaolvastam az eddigi írásaimat. Szánalmasak!!!
Undorító fröcsögés, sárdobálás, ujjal mutogatás. Ezt kell hogy mondjam tiszta szívemből, annak ellenére, hogy talán helyenként humorosra sikerült színezni a sablonos sztorikat. Valami kiégett bennem.(Vagy éppen újjászületett) Ez persze nem azt jelenti, hogy kinyírom a blogot. Sajnálnám azt a millió belefeccölt energiát, időt.
Rengeteget agyaltam mostanság az emberi kapcsolataimon mind a munkahelyen, magánéletben. Rájöttem, hogy csak a negatív vesz körül. Mindenki panaszkodik, lehangolt, beteges, önző, lehúzós, befordult. Ezzel még igazán semmi baj. De sehol egy őszinte mosoly, egy szívet melengető, öröm-könnyfakasztó történet. Nos, én pont ilyenekre fogok vadászni, ugyanis én is önző vagyok.
Merő öncélúságból fakadóan fogok Nektek pozitívan írni. Tiszta sor: ha pozitívat teszek bele, pozitívat kapok vissza. Ennyi. A blogírás hatásszünetében erre kellett rájönnöm, sok egyéb mellett. Hát ki vagyok én, hogy fikázzak másokat teljesen alaptalanul.
Bocsánat mindenkitől.
Ígérem innentől fogva csak a pozitív felhangú/kimenetelű eseményekről, emberekről fogok írni. Remélem sikerülni is fog. ;->>>

Töknemidetartozik... IV