Próbálok írni. Pozitívan. De az események viharos kavalkádjában elég nehezen boldogulok.
Sajnos elérkezett az a pillanat, hogy vissza kell emlékeznem az elmúlt, közel egy évre.
Volt MINDEN... Megismerkedés, összehangolódás, érzelmi viharok, nevetés, sírás, csöppnyi odafigyelés, egyszerre lélegzés, kitartás, ostobaság, elbúcsúzás. Röviden. Természetesen ettől azért ez sokkal több volt. Már-már élettársi iszony volt a maga kicsinyes nemében. Kobolddal napi 6-8 órát voltunk egy kellemes légtérbe zárva, de ha dolgoztunk, akkor azt igazán összhangban, közel 30 cm-es távolságban. Tudniillik, hogy közvetlen mellettem nyomta az ipart, igazán keményen, odaadóan.
Rengeteget tanultam ebben az időszakban. Sokszor a saját bőrömön, de legfőképp Koboldén.
Pl:
- ha valaki kisebb nálad, attól még mondhat újat
- kicsi a bors, de tényleg
- azért, mert valaki szép+rosszindulatú, lehetnek értékei
- az utolsó csöves is lehet tanítómestered...
Amikor pénteken összepakolt, hogy akkor ő most megy, na az igazán fájt. Szomorúságot éreztem. Olyan szőrös-szívbemarót. Valójában puszta önzés volt ez, hiszen annak fáj, akit otthagynak, és nem annak aki elmegy. Mit tehettem volna??? Segítettem pakolni. Jópofát vágtam hozzá, még közömbösen kedves is voltam. Igazából egy kiadós, véresre pofozást érdemelt volna, de tudtam nagyon jól, hogy az egyáltalán nem segít semmit. És hogy miért, az nem tartozik a publikumra. Legyen elég csak annyi, hogy mindenkinek el kell követnie egy méretes, kegyetlen pofára esést(magasról betonra)ahhoz, hogy megtanulja, mit nem csinálunk többet az életben soha-soha-soha....
Jelen pillanatban, ha bemegyek a fodrászatba üresen tátong a sok kedves emlék asztala, szekrénye. Megannyi tanítással teli nap, és most por, haj, megszáradt lakkpermet lepi mind.
Nekem megadatott, hogy volt egy MUNKATÁRSAM... Lelépett...
De azért KÖSZÖNÖK MINDENT!!!
Ha hihetek a pszichológia könyveknek, akkor innentől kezdve csak hozzá mérek mindenkit... Persze minden erőmmel azon leszek, hogy befogadjam a változást, a mást, a különbözőt...
Dö só mászt gó ón!!! Ha kerül mellém valaki, tüzetesen bemutatom nektek, ígérem...
Addig is legyetek jó rosszak, használjatok balzsamot, és soha ne fésüljétek a zselés hajatokat.
;->>>
3 megjegyzés:
Ez egy szép történet.
Lehet, hogy aki majd jön, az kevésbé lesz jó munka társ, ám mégis többet tanulsz majd tőle/róla.
Egy nagy könyv úgy tartja, hogy a lélektársad nem marad melletted az életben, pont azért, hogy ne kényelmesedj bele az életedbe. A tökéletességet csak megmutathatja, de nem marad melletted, azért, hogy tovább menj, és tovább fejlődj.
Fogd fel úgy is, hogy ő elment, és találkozni fog szintén rengeteg új emberrel, mint ahogy te is. Talán túlságosan is egymáshoz csiszolódtatok, és a fodrász szalon túl kicsi lett két ilyen lélek számára. Mint a szerzetesek, tanítanak, és továbbállnak, ... új kolostort alapítanak.
Ő most továbbállt. A te feladatod pedig ott van, ahol maradtál. Ennek örülni kell. :) Minden úgy van, ahogy a legjobb. Később majd te is belátod.
Szerintem.
life is a shit-sandwich and every day is a bite from it.
oszinte egyutterzesemet szeretnem tovabbitani feled.
még csak egy nap telt el, de egy-két hét múlva, mikor már úgy érzed, hogy megszoktad, hogy nincs ott, akkor lesz a legrosszabb. egy darabig. 4 éves kapcsolat után én most vagyok ebben a szakaszban. majd szólok, ha már jobb...
u.i.: Csak pozitívan:)
Megjegyzés küldése